2017/02/05

Honeybeast

HONEYBEAST SYMPHONEY az Erkel Színházban!

A Honeybeast elmúlt tizenegy évének legnagyobb vállalkozására készül november 23-án az Erkel Színházban. A színpadon hetven zenész, köztük egy negyven fős kórus garantálja az egyedülálló élményt!
Az olyan Honeybeast-slágereket, mint a „Legnagyobb hős”, a „Maradok”, az „Egyedül”, a „Hetes” vagy a „Bódottá”  ezúttal nagyzenekari kísérettel, az Erkel Színház patinás közegéhez illesztve hallgathatjuk meg. A vendégzenészekkel kibővített zenekart tizenhat fős vonóskar, fúvós szekció és egy negyven fős kórus segíti ebben november 23-án.
„A zenei élményre, a megszólalásra koncertrálunk most, nem annyira a rockos bulik hangulatára. Maradandó zenei és vizuális élményt szeretnénk adni a közönségünknek, és megköszönni az eddigi támogatást ezzel a produkcióval, mihez hasonló, hatalmas projektünk még nem volt. Az egész csapat lázban ég, rengeteg próba és előkészület előzi meg ezt a nagykoncertet. A jól ismert dalok mellett olyan nóták is felcsendülnek, melyeket a turnékon nem játszunk, mert intimebbek, a zajos bulikon nem működnének, viszont a közönség és mi is szeretjük őket.” – meséli a Honeybeast-dalok szerzője, Bencsik-Kovács Zoltán.

Természetesen a hangtechnikára és a vizuálra is kiemelt hangsúlyt fektetnek sok-sok meglepetéssel. Képzeljük csak el, a „Maradok” refrénjét egy népes vegyes kórus előadásában... Egyedülálló zenei élmény a Honeybeast-től november 23-án az Erkel Színházban!