Csík Zenekar- Jubileumi Nagykoncert
Az idén negyed évszázados Csík Zenekar Kecskeméten alakult. Nevét Csík Jánosról, egyik alapítójáról, a Zenekar vezetőjéről kapta. A hét tagú formáció számos hazai díj kitüntetettje, többek között a Prima Primissima Díjé (2010), a Budapestért-díjé (2012), legutóbb pedig a Kossuth-díjat (2013) vehették át.
Eddig kilenc lemezük jelent meg, legutóbbi a Lélekképek (2011) címet viseli, amely már néhány hónap után platinalemezzé vált. Idén szeptemberben kerül a boltokba a 25 éves ünnepi évforduló alkalmából írt könyvük, CD-melléklettel.
Hosszú évek óta egyik legizgalmasabb és legnagyobb koncertjük a hagyományos Óévbúcsúztató Nagykoncert Budapesten, amely idén még ünnepélyesebb keretek között kerül sorra. December 30-án, Csík János születésnapján a SYMA Csarnokban lesz a Zenekar 25. éves Jubileumi Nagykoncertje, olyan zenészbarátok fellépésével, mint Presser Gábor, Ferenczi György, Dresch Mihály, Berecz András, illetve az egykori Kispál és a Borz zenekar tagjai, Dióssy D. Ákos, Kispál András, Lovasi András és Mihalik Ábel.
Helyszín: SYMA Csarnok
Időpont: 2013. december 30.